Resetblog

(Jobb katt a képre + kép megjelenítése.)

Viccesnek is tekinthetjük ezt a képsort, de ha jobban belegondolunk, akkor valóban csodásan nagynak tűnik a világ és értelmetlennek tűnik az életünk a Földön. Vagy mégsem értelmetlen? Isten teremtése értünk (is) van! Tetszenek tudni, mindennek üzenetértéke van, a kérdés az, hogy vesszük-e a fáradságot hogy megértsük, és hogy érdekel-e minket az az üzenet, és az üzenő személye?

Ha nem, akkor csupán vicces a képregény.

Íme a következő XKCD fordítmány: A Különbség.

Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy a komolyság és komolytalanság nem ellenpárok, hanem társak. Ezért ne botránkozzon meg senki, amikor előző, komoly hangvételű bejegyzésem olvassa, és azután idetéved a szeme.

"Gyűlölöm a világot" születik meg a gondolat sokakban, sokszor, sokbennem. Node mit is jelent ez gyakorlatilag? Egy szuicid szemléletet, egy gyűlöletet?

VALÓBAN?

Átfogalmaznám a "Gyűlölöm a világot" gondolatot/érzést: "A bennem levő célok nem illeszkednek bele a körülöttem levő lehetőségekbe." ohh.. milyen más így! Így a világ legnagyobb változtató erejévé válik mindaz, amit "depressziónak", "befordulásnak" neveztünk. Bizonyos szempontból megőrzendőnek mutatkozik, és nem meggyógyítandónak.

Mondaná az okos olvasó: "Pehh peeersze! Azoknak nincs céljuk, azok, csak agonizálnak, akik nem tudják élvezni az életet!"

VALÓBAN?

Ha "agonizálnak" akkor miért nem döglenek meg most rögtön? valószínűleg egy magasabb céljuk van. Ne essünk tévedésbe. Ez nem egy tudatos cél. Ez néha egy háttérben mozgató, tudatalatti cél. De felszínre hozható. Ha elégszer kérdezzük meg magunktól: "Mi a fenéért nem ölted még meg magad? Miért?"

(Ugyanakkor heveny megvetéssel kell éljek azok felé akik élvezik - és hangoztatják, hogy élvezik - az életet. Mert ez az "élvezés" és "hangoztatás" olyan mértékű megújító erőt emészt fel bennük, hogy a végén azt hiszik, hogy tényleg boldogok, és hogy kis világuk örökké tart.)

A következő képet az xkcd.com-ról szereztem, és továbbiakban tervezem ottani képek/képregények fordítását.

Ki, és mikor mondta azt, hogy egy kapcsolatban az INFORMÁCIÓ a lényeg? Vagy érdekelnie kell, hogy Ő mivel foglalkozik. Nem, nem arról beszélek, hogy ez közömbös, és a levelek hullásáról, meg a tücsökciripeléséről, meg Büdipest légyszennyezettségéről kell beszélni. És semmi fontosról. A szeretet útja az, hogy ráveszem magam, hogy érdekeljen. Mert az neki fontos. Mert az ő ügye az enyém is. Mert közös a probléma közös az öröm. (Neeem csak a párkapcsolatról mondom ezt.) A jelenlét a lényeg (nem feltétlen a fizikai (de az is kell)) Meghallgatom. És pont ezért cserébe néha mondhatom, hogy "Kusss!" Néha meg azt is mondhatom, hogy "Most nem tudok figyelni rád." (Ahogy önmagunkra sem tudunk mindig figyelni.)

Az információcsere (beszélgetés) olyan, mint bármilyen más tevékenység: evés, sport, kopulálás, építkezés tökömtudjasatöbbi... Az INFORMÁCIÓ eszköz! És tárgyként kezelendő!

A Logosz pedig, aki feldolgozza az információt, az becsülendő és tiszteletre méltó.

Mert az információ az, hogy mind bűnösök vagyunk. Az pedig aki ezt "feldolgozta" az a Logosz volt maga.

Vagy elfogadjuk, vagy nem. (Ez pedig már senem logika, senem információ dolga. Ez a döntés maga.)

Ha a látvány után addig számolod az eltelt másodperceket, amíg meg nem érkezik a hang, akkor rögtön kaptál egy körülbelüli számot, hogy hány km-re volt tőled a villámlás. A tudósok mai napig nem tudják hogy PONTOSAN mi eredményezi a villámlást. Vajon milyen jelentőséggel bír, ha megtudjuk, hogy pontosan hogyan keletkezik. Az élményből elvesz, vagy hozzátesz? Eltűnik a varázs?

Vihar, dörgés, és a lélek rezzenései

Ki a fene gondolta volna, hogy lehet a vihart nem csodálni... (Attól félek országunkban egyre több embernek csak a hatalmas anyagi károk szinonimája lesz.) Meghát augusztus huszadika is közeleg, meg nálunk is volt tegnap vihar, úgyhogy rövid szösszenést megejtek mindarról mi csak eszembe jut.

(1. alany) Egy amúgy teljesen normális németjuhászt alig lehet kiszedni az asztal alól,  összevissza rohangál a házban, menedéket keres. A gazda nem hajlandó elfogadni, hogy a kutyája nem tud szolgálatba állni vihar idején. A dörgéstől beszarik, de a kigyúrt cigánytól nem. Állat. Elnézzük neki.

(2. alany) Egy hölgy. Sátrazás. Mindenki tudja, hogy vihar lesz. Ezért poén, ezért sátor. De van aki így is fél. a tudat, a prófécia nem vigasztal, ez nem tudatos reakció. A vihar jön.

(intermezzo) Számomra valahogy mindig Isten dicsőségének egyértelmű megnyilvánulása volt. Valahogy az audiovizuális élmény + az esetleges pusztítás mindig is a legtöbb érzékre kiható tapasztalat volt számomra. Akárcsak egy ősi gótikus templomba lépni. a, (szentelt)víz b, olyan méretek, ahol az ember eltörpül c, fények, és sötétek d,illat e,(ajtócsapódás) /dörgés f,csengők/a szomszéd szélharangja. Node nem ezekért volt mysterium tremendum az egész. (Mindenki előtt nyilvánvaló, hogy a templom a másolat.) Hanem azért mert én így érzékelem; a tremendum pedig talán kevésbé félelem mint másoknál. Vajon ez a félelem abból ered, hogy ezen emberekben a vallásosság túl tudatos szinten maradt meg, vagy éppen ők azok, akik VALÓBAN felfogják a vihar jelentőségét, és ÉN nem vagyok megfelelően a tremendum részese? Lehet, hogy félnem kéne a vihartól. Lehet, hogy félnem kéne Istentől. Néha biztos jobban kéne féljek tőle, hogy megbántom. Néha jobban kéne féljek annál, hogy rögtön bocsánatát kérjem.

(3-4.alany) Két bolond srác. Kis alkohol. Vihar. Folyó. Egymást heccelik, hogy a másik nem mer viharban úszkálni a folyóban. "Nyuszi vagy!" Egyik sem nyuszi, bebizonyítják. Utána az egyik nyuszi elmondja a másiknak, hogy bizony ha a villám a vízbe csap bele, akkor sok hal döglik meg. Másik nyuszi elhiszi, és feltűnés nélkül nyel egyet.

(5.alany) Egy fickó a domb tetején a nyaralóban. Úgy dönt, hogy egyszemélyes csoda lesz. Kiáll a teraszra, és ha belécsap a villám, akkor túl kell élje. Ha nem éli túl a fizikai teste, akkor oda se neki. Ha pedig túléli, akkor bingoo. Két lábon járó csoda lesz (vagy tolószékes, vagy lélegeztetőgépes csoda lesz). Legalább lesz valami értelme ennek a kényelmes és élvezetektől üressé vált földi életnek. Nincs villám. Nem jön. 10 perc... Végül olyan boldogan megy be a házba, mintha valami fontosat tudott volna meg. (Ugyanakkor lehet, hogy nem tudott meg semmit.)

Nem hiszem, hogy valaha TÖKÉLETESEN megismerjük Istent, és a megismerés sem nem tesz hozzá az élményhez, sem nem vesz el belőle. A megismerés csak az aggyal rendelkezők felelőssége. És csupán olyan mértékben mint ahogy a fej aránylik a testhez.

"Aki fél, az ne féljen, aki pedig nem fél, az féljen." (Pascal)

(A kommentre méltat, az tegye meg voksát a félelem vagy nemfélelem mellett.)

Ez a bejegyzés totálisan nem törekszik az értelem és rendszeresség semekkora fokára sem. A címbe sikerült 4 nagyon jó hangzású angol szót vegyítenem. Büszke vagyok. Egész nap fordítok. Emelkedett és rendszeres dolgokat. Intermediátor vagyok az amerikai nyelv (ami kultúra) és a magyar nyelv (gondolkozás, kultúra között). fárasztó közbenjárni szüntelen. (tiresome - ezt a szót is szeretem)

És mindez azért is jó, mert így tudom, hogy mit érdemes, és mit nem érdemes megosztani.

Robert N Wennberg eztet írja:

"What my wife wants from me is not merely that I believe that she exists. That is to offer her too little. What she wants from me is to want her to exist, to rejoice in her existence, to be thankful for her existence. Similarly, by itself the belief that God exists amounts to very little, a fact that has received scriptural recognition: <Even the demons believe — and shudder> (James 2:19 RSV).A hoper, in contrast, shudders at the thought that God does not exist."

azaz

"A feleségem nem azt kívánja tőlem, hogy higyjek a létezésében. Ez túl csekély kihívás. Az ő vágya, hogy akarjam, hogy legyen, hogy örvendezzek a jelenlétében, hogy hálás legyek a létezéséért. Ehhez hasonlóan az Isten létezésébe vetett hit nem jelent sokat, és ezt a szentírás is megerősíti: <Az ördögök is hiszik, és rettegnek.> (Jak 2,19). A reménykedő ezzel ellentétben attól a gondolattól retteg, hogy Isten nem létezik."

So do I.

Jézus azt mondta, hogy "Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem." (Mk 8,34) Ekkor még szó sem volt arról hogy őt keresztre feszítik. Kb. olyan, mintha azt mondaná nekünk valaki, hogy 'ülj bele a villamosszékedbe." (Lukács Evangéliumában naponként kell a keresztet felvenni.) Megbékéltél vele, hogy ember vagy? Érted, hogy mit jelent az ember szó? Nem azzal kerülsz közelebb Istenhez, hogy lépten-nyomon felülakarod múlni a saját teljesítményedet, hanem azzal, hogy tudatosítod magadban a halált. Minden reggel! És szabaddá válsz arra, hogy az életeddel törődj, és hogy ne a figyelem elterelő aktivitásaid töltsék ki az életed! Nem elterelni kell a figyelmed a halálról...

Jézus "jó fej". Az így kezdett buzdítás: "Ha engem üldöztek" nem úgy folytatódik, hogy nektek viszont nyugtotok lesz... vagy ti pedig békességben éltek.... hanem "titeket is üldözni fognak". A három személy közül melyik általi üldözésről beszél? (Heródes (nemzeti), Kajafás (vallási), Pilátus (nemzetközi)?) Mindhármójuk keze benne volt. De a főpap volt a bábmester. Ma is vallási okokból üldöznek minket (Egyiptom, arab országok, India). [[Duplazárójelt érdemel, hogy ezekben az esetekben a nemzeti, szinte vallásit jelent. Ezért nem értik, hogy misszió nem kulturális háború, hanem földöntúli.]]

És a legszebb, hogy ez a kettő egy. És hozzátenném, hogy a megbékélést sem magunk préseljük ki, mint lelki eredményt, hanem Jézus szava szerint várhatjuk: "az én békességemet adom nektek"  és tegyük hozzá a folytatást: "de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja." Miért? Milyen békességet is ad a világ?

és nem így lenne, az nem is lenne az igazi.

Minap egy (M) gyorsétkezdében ücsörögve fagyimat kanalazva bambultam kifelé az ablakon. Arra lettem figyelmes, hogy három szláv (ezen nemzetek megkülönböztetése szükségtelen) nő vitatkozik valamin.

1, Ha nem szlávok lennénk, és szlávul (...) beszélnének, akkor nem is lenne ilyen mókás, mert talán esetleg érteném, és elfogult lennék. Így nem vagyok elfogult, és tökéletesen kívülállóként tudom figyelni az emberi reakciókat.

2, Ha nem fagyit ennék éppen, akkor lehet, hogy nem termelődne megfelelő endorfin a szervezetemben, és elszomorítana az eset. Esetleg érzelmileg lennék elfogult, és a helyzet legcsekélyebb megértése nélkül "igazat" adnék valamelyiknek: A cingár, a köpcös, meg a közepes.  Rájuk néznék, nem a szépségesen felújított udvarkára, madárkákra, felhőcskékre.

3, Ha nem vitáznának, akkor lehet, hogy rájuk szólnék, hogy ne nevessenek olyan hangosan. Lehet, hogy a biztonsági őr sem a sarokból figyelné a dolgot. De így pofonyesélyes beavatkozás volna. A takarító is elsurran, és csak meregeti a szemét.

Kiderül, hogy pénzről van szó, a cingár a táskából elővett borítékból csakúgy dobálja a papírpénzt a dagi felé. Közben üvölt. A közepes nyugtatni próbálja. Közben elmegy a pulthoz, és visszatér két (2!) narancslével. Aztán visszamegy még egyért.

4, Ha nem pénzről lenne szó, akkor azt gondolnám, hogy valami értékes dolgon vitatkoznak. Mondjuk a férjeiken, gyerekeiken, vagy a nyaralás programján. de mivel pénzről van szó, ezért biztos lehetek benne, hogy az egyik nem tud számolni, a másik tud, a harmadik meg csak nyugtat, pedig valójában nem tudja kinek van igaza (!).

5, Ha nem hárman lennének, akkor lehet hogy beavatkozás nélkül megnyugodtak volna egy idő után. De mivel folyton nyugtatják őket, ezért voltaképp nem tudnak 100%-ig a problémára koncentrálni. Várjunk... nők. Amúgy sem tudnak 100%-ig koncentrálni.

6, Ha nem kukkantanának mindig ide, akkor azt gondolnám, hogy az egész egy színdarab. De mivel zavarban vannak, ezért mindig várják a visszajelzést: - ugye nem zavarunk? (Nem, nem nézek oda, nem zavartok.)

Így kellett legyen a sors a legértékesebb dolog. Kundera foglalja így össze: "A nehézség a szükségszerűség és az érték három, tartalmilag összefüggő fogalom. Csak az nehéz, a mi szükségszerű, csak az értékes, aminek súlya van."

Bármilyen nehéz volt örömtelien enni ezt a rohadt fagyit, meg kelle tt t egyem. Ezzel pedig olyan értéket zsebeltem be, amiben nem mindenki részesül. A dolgok rondaságának gyönyörűségét láttam meg.

Az öngyilkosság nem ott megy végbe, ahol elhatározod, hogy nem kísérletezel félmegoldásokkal, hanem ahol eldöntöd, hogy - a fájdalom rovására is - a biztosabb megoldást választod, és kijelölöd azt a személyt aki végül megtaláljon.

Tartalmatlannál tartalmatlanabb és sekélyes gondolatvilágom medencéjében kihúzták a dugót. Csurog lefele szépen. Legalább most szép, amikor örvénylik és kis hurkokat képez a felszínen.

Néha az ember úgy gondolja, hogy egy másik személy A MEGOLDÁS a problémájára. JK Superstar, a fehér köntösös, vagy a nagy piros tabletta, vagy a kétszínű pirula miért éri el a hatását? Vajon mért van ez így? Illúzió. Talán mert a probléma maga is illúzió? Mindkettő a látványra épül. Ezért segíthet a kórházi ágyon egy kép. Vagy egy Máriaszobor. (Előbbiek a gyógyítás látványához kapcsolódnak.) A magamról alkotott gondolatok pedig a "befelé látás"-hoz, és az önmagunkról alkotott képhez kapcsolhatóak. Az a kép is illúzió kell legyen, amit magunkról alkotunk. A fájdalom (belülről valósnak tűnik) de valóban nincs.

Nohátakkor mi mindennek az eredménye? summasummárum: Senki nem érez semmit, és gyakorlatilag semminek sincs haszna. Gratulálunk, ez a világlátás az embert érzéketlenné (vagy vihogóvá) és a világot (és a látványt) pedig számunkra semlegessé és üressé tette. Korrekt ez?

Heaven knows

Mindenki hülye aki blogot ír.

Bennem összetört valami.

Most én is hülye vagyok. Micsoda perverzió kell ahhoz, hogy valaki grafomán módon beszámolókényszerét kielégítve írogasson azoknak, akiket nem ismer. Akiket meg ismer, azoknak meg mért nem mondja el? Perverz vagyok. Az önmegismerés mily göröngyös útja: újra és újra kimondani azt, amit gondolunk, és rájönni, hogy "arohadtéletbe én nem írtam ilyet" tehát rájönni és elfogadni, hogy "najó, lehet". A kimondott szó teremtő erővel bír. Mindenre igaz ez. De leginkább az emberre.

Valamit mondhattam - de már nem emlékszem mit - ami ezt az egészet indította. Vagy valaki mondott valamit, ami "resetelte" az életem. Azért vagyunk itt, hogy lassan kimondjuk ezt a szót újra, visszafelé.