Ha a látvány után addig számolod az eltelt másodperceket, amíg meg nem érkezik a hang, akkor rögtön kaptál egy körülbelüli számot, hogy hány km-re volt tőled a villámlás. A tudósok mai napig nem tudják hogy PONTOSAN mi eredményezi a villámlást. Vajon milyen jelentőséggel bír, ha megtudjuk, hogy pontosan hogyan keletkezik. Az élményből elvesz, vagy hozzátesz? Eltűnik a varázs?
Vihar, dörgés, és a lélek rezzenései
Ki a fene gondolta volna, hogy lehet a vihart nem csodálni... (Attól félek országunkban egyre több embernek csak a hatalmas anyagi károk szinonimája lesz.) Meghát augusztus huszadika is közeleg, meg nálunk is volt tegnap vihar, úgyhogy rövid szösszenést megejtek mindarról mi csak eszembe jut.
(1. alany) Egy amúgy teljesen normális németjuhászt alig lehet kiszedni az asztal alól, összevissza rohangál a házban, menedéket keres. A gazda nem hajlandó elfogadni, hogy a kutyája nem tud szolgálatba állni vihar idején. A dörgéstől beszarik, de a kigyúrt cigánytól nem. Állat. Elnézzük neki.
(2. alany) Egy hölgy. Sátrazás. Mindenki tudja, hogy vihar lesz. Ezért poén, ezért sátor. De van aki így is fél. a tudat, a prófécia nem vigasztal, ez nem tudatos reakció. A vihar jön.
(intermezzo) Számomra valahogy mindig Isten dicsőségének egyértelmű megnyilvánulása volt. Valahogy az audiovizuális élmény + az esetleges pusztítás mindig is a legtöbb érzékre kiható tapasztalat volt számomra. Akárcsak egy ősi gótikus templomba lépni. a, (szentelt)víz b, olyan méretek, ahol az ember eltörpül c, fények, és sötétek d,illat e,(ajtócsapódás) /dörgés f,csengők/a szomszéd szélharangja. Node nem ezekért volt mysterium tremendum az egész. (Mindenki előtt nyilvánvaló, hogy a templom a másolat.) Hanem azért mert én így érzékelem; a tremendum pedig talán kevésbé félelem mint másoknál. Vajon ez a félelem abból ered, hogy ezen emberekben a vallásosság túl tudatos szinten maradt meg, vagy éppen ők azok, akik VALÓBAN felfogják a vihar jelentőségét, és ÉN nem vagyok megfelelően a tremendum részese? Lehet, hogy félnem kéne a vihartól. Lehet, hogy félnem kéne Istentől. Néha biztos jobban kéne féljek tőle, hogy megbántom. Néha jobban kéne féljek annál, hogy rögtön bocsánatát kérjem.
(3-4.alany) Két bolond srác. Kis alkohol. Vihar. Folyó. Egymást heccelik, hogy a másik nem mer viharban úszkálni a folyóban. "Nyuszi vagy!" Egyik sem nyuszi, bebizonyítják. Utána az egyik nyuszi elmondja a másiknak, hogy bizony ha a villám a vízbe csap bele, akkor sok hal döglik meg. Másik nyuszi elhiszi, és feltűnés nélkül nyel egyet.
(5.alany) Egy fickó a domb tetején a nyaralóban. Úgy dönt, hogy egyszemélyes csoda lesz. Kiáll a teraszra, és ha belécsap a villám, akkor túl kell élje. Ha nem éli túl a fizikai teste, akkor oda se neki. Ha pedig túléli, akkor bingoo. Két lábon járó csoda lesz (vagy tolószékes, vagy lélegeztetőgépes csoda lesz). Legalább lesz valami értelme ennek a kényelmes és élvezetektől üressé vált földi életnek. Nincs villám. Nem jön. 10 perc... Végül olyan boldogan megy be a házba, mintha valami fontosat tudott volna meg. (Ugyanakkor lehet, hogy nem tudott meg semmit.)
Nem hiszem, hogy valaha TÖKÉLETESEN megismerjük Istent, és a megismerés sem nem tesz hozzá az élményhez, sem nem vesz el belőle. A megismerés csak az aggyal rendelkezők felelőssége. És csupán olyan mértékben mint ahogy a fej aránylik a testhez.
"Aki fél, az ne féljen, aki pedig nem fél, az féljen." (Pascal)
(A kommentre méltat, az tegye meg voksát a félelem vagy nemfélelem mellett.)